2011. május 7., szombat

Szombat

Eddig gyönyörűen telt a nap, végre!!!
Reggel piacoltunk, vettem friss rebarbarát, holnap sütök valami finomat belőle.
Utána irány haza, kis ebéd csinálás (zöldségkeveréket leöntöttem carbonara szósszal és tésztát főztem hozzá), majd irány a város.
Jelentem a lábam lejártam, nagyon fáradt vagyok és még nincs vége!

Voltunk a Tűzoltó-napon, nagyon hangulatos volt, majd átsétáltunk a Széna-térre ahol vándor-vásár volt.
Mint kiderült a Jobbik rendezte, de abszolút politika mentes volt és érdekes módon ott nem kellett félnem, hogy egy nem idén barnult megpróbál e kizsebelni.
A Széna-tér után elsétáltunk a Korona cukrászdába, ahol kaptam két gombóc fagyit, amit fruktózzal készítenek!
Fagyival vissza a Zichy-ligetbe, ahol mentő bemutató volt.
Kis pihenés múlva irány a Rózsa-liget, ahol kaptam egy vattacukrot.
Gyerekkoromba ettem utoljára, nagyon finom volt, párommal elfeleztük.
...Ő is nagyon elfáradt, látom rajta.
Este 7 után lehet menni a csillagvizsgálóba, Csillagászat napját tartják, meg lehet nézni a Holdat és a Szaturnuszt is!

Cirka 10-12km van a talpamba, szeretem ezt a kellemes fáradtságot.

Ma ezt ettem:

Reggel:
1 kávé
2db muffin, diétás

Reggeli2: (Piac után)
3 sz snidlinges párizsi
3 db abonett
pici margarin
3 levél saláta

Tízórai:
1 alma

Ebéd:
1 tányér tárkonyos csirkeragu leves
1/4 adag a zöldséges carbonara szószból
5dkg tészta
1 kávé

Nassi: (útközben)
2 gombóc fagyi + a tölcsér
1 adag vattacukor fele

Hazaérkezve:
1 alma
1 tányér tárkonyos csirkeragu leves

Hozok majd számokat, meg szerintem még fogok enni valami gyümit és natúr joghurtot is, nagyon éhes vagyok.
A vattacukor meglepő módon nem annyira kalória bomba, de nem feltétlen egészséges...
Neten ezt találtam róla:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Vattacukor

Ezen a képen pedig én vagyok, ma készült rólam.
Sajnos talpig be vagyok öltözve, mert ugyan szép napsütéses idő volt, de a hüle szél megint eléggé fújt.
Este ha nem dőlök ágynak, akkor még írok!
Szép hétvégét!


2011. május 6., péntek

Sánta bibic

Reggeli kávém után irány a doki.
Történt velem ugyanis, hogy tegnap reggel egy a vádlimban érződő elég erős fájdalomra keltem, mintha kést döftek volna bele.
Mai napon pedig sántán keltem, fájt fájdogált a lábam.
Úgy néz ki megmaradok! :-)
Egyik izmom húzódott meg, kaptam rá Cataflamot meg valami kenőcsöt (egyenlőre annyit ér, mint hallottnak a csók) és elméletileg 3 napig szigorúan kéne feküdni, de...
...
Hazaérve mehettem vásárolni, majd irány a konyha és a főzés!
A családnak krumplis tésztát főztem, páromnak gyros-t, magamnak meg tárkonyos csirkeragu levest.
Receptet este hozok meg remélem képet is tudok csinálni.

Még mennem kell etetni, holnapra ki kéne gazolni a kertet és a többi...

Holnap hatalmas buli lesz a városba és szeretnék rá menni, viszont így a fene tudja mi lesz.
Kocsival nem lenne érdemes menni, mert parkolni így is úgy is csak messze tudnánk mert le lesz zárva a város több pontja.
Gyalog, fájós lábbal meg necces, szóval nem tudom.

Ó, a programok pedig:
-tűzoltó-nap a Zichy-ligetben,
-Széna-téri vándor-vásár,
-este 7 órától a csillagvizsgálóban lesznek programok.

Mai étkezésem:

Reggeli:
1 kávé 50-5
1 zsömle 147-30
2 szelet snidlinges párizsi 75-0
3 sz light szalámi 33-0
light margarin 45-0
Ö:350-35

Tízórai:
1 kávé 50-5
1 étcsokis balaton szelet 150-18
Ö:200-23

Ebéd:
1 tányér tárkonyos csirkeragu leves 142-9
2 db muffin 148-18,6
Ö:290-27,6

Eddig:840-85,5

Nassi, ideglevezetésképpen:
pici sajt 80-0
puffasztott rizses csoki 110-15
1dl natúr joghurt 50-5
Ö:240-20

1080-105,5 eddig ennyi.
Most megyek, állatozom kicsit, kertezem, aztán meglátjuk...
Estére valami könnyűt szeretnék, valami saláta esetleg??? :-)))

2011. május 5., csütörtök

Számok

Jó rég számoltam kalóriát...
Most pótlom a lemaradást!

Először a lecsó, hogy legyen némi fogalmam róla.
Lecsó:
1 ek olaj 90-0
10dkg paprika 20-3
30dkg papradicsom 66-12
3 tojás 210-0
só, bors, pirospaprika
Ö:386-30

4dkg virsli 93-0

Reggeli:
1 korpás zsemle 130-25
4 sz. snidlinges párizsi (Sága, pulyka, kb. 8dkg) 170-0
light margarin 20-0
1 paradicsom 22-4
5dkg paprika 10-1
2 kávé 100-10
Ö:452-40

Tízórai: Nem volt.

Ebéd:
1 tányér gulyásleves (krumpli nélkül) 181-12
(ez az érték krumplis változatra érvényes)
5db muffin 370-46,5
Ö:551-58,5

Uzsonna nem volt.

Vacsora:
Fél adag lecsó 193-15
4dkg virsli 93-0
3db abonett 54-10,2
Ö:340-25,2

Egész napi:1343kcal-123,7g ch

A szénhidrát értékével nagyon meg vagyok elégedve!
Sőt, még a kalória értékével is!
Meglátjuk, hogy 1300-1400 kalóriával hogy változik a súlyom.
Mozgás ma csak a séta volt.
Háromszor voltam a háznál, etetni és öntözni, plusz elmentem a Lidl-be, az fél órás séta.
Nagyon gyenge nap volt, várom a jó időt és hogy többet tudjak mozogni, sétálni és alig várom, hogy elővehessem a bicajom!

Zárás

Rohanok tova, de gyorsan leírom mi volt ma, muszáj, kedvem van írni és ez mostanában nagy szó!
Sütöttem muffin-t: kakaós, mazsolás muffin-t, nagyon finom, rájöttem, zabpehelyből csak is finom muffin-t lehet készíteni.

Kakaós-mazsolás muffin

Hozzávalók:
15dkg zabpehely 528-88
2dl tej 100-10
2db tojás 140-0
2dkg mazsola 59-13 (csak ennyi volt itthon, de bőven elég)
2dkg kakaópor 63-3
édesítő, rumaroma
Ö:890-114

12 db muffin lett, így 1 db muffin:74kcal-9,3g ch

Mint mindent muffin-t, itt is összekevertem a száraz hozzávalókat külön egy tálban, meg a folyékonyt is, aztán összedobtam a kettőt és jó 10 percet hagytam pihenni, csak utána töltöttem a szilikon formába (papírba nem ajánlom, tuti beleragad!), irány a sütő, 25perc minimum (kezemet odaégettem....) aztán ki a formából és toltam a bucimba. :-D

A 15 dkg zabpehelyből kivettem 2-3 evőkanállal és kávé darálóba tettem, adtam hozzá 5 szárított stevia levelet és azzal akartam édesíteni.
Nem sok sikerrel jártam, az egész egyveleget megkóstoltam, semmi édes íze nem volt, így folyékony édesítőt adtam hozzá, viszont sütés után nekem elég édes lehet, de lehet a mazsola miatt.

Első stevia kísérletem úgy érzem megbukott, de nem adom fel.
Kíváncsi leszek a forrázatra, meg ha majd több levelem lesz szárítva, stb, stb, stb...
Meglátjuk, nah!

Mai étkezéseim:

Reggeli:
1 korpás zsömle, 4 szelet snidlinges párizsi, pici light margarin, 1 paradicsom, negyed zöldpaprika és két kávé.

Tízórai nem volt... (Csoda, pedig nagyon vágytam valami nassira...)

Ebéd:
1 tányér gulyásleves, a krumplit kiszedtem belőle!
(Nekem nagyon erős volt és sós, el vagyok szokva mások főztjétől.)
5 db muffin (picit nem tudtam magam kontrollálni...).

Uzsonna megint nem volt, nem voltam éhes, szerintem dolgozott a pocakban a zabpehely.

Vacsora:
1 db virsli (kb 4dkg), fél adag tojásos lecsó, 3db abonett.

Csak megettük párommal a lecsót.
Szokásos módon készült:
1 ek olajon (most tökmagolajon) 10dkg hagymát pirítottam, majd tűzről levéve pirospaprikáztam.
Hozzá adtam 1 zöldpaprikát (szerintem 10dkg se volt, de számoljunk ennyivel), amit előzőleg kockára vágtam (tudom, hogy karikázni kell, de én kockára vágva szeretem, elég hülye dolog, nekem így ízlik), sóztam, borsoztam és pici vizet öntöttem rá.
Addig forraltam vizet, hogy le tudjam szedni a paradicsom héját, 3 szép paradicsomot használtam, 30-35dkg lehetett.
Mikor majdnem puha lett a paprika hozzáadtam a szintén kockára vágott és megpucolt paradicsomot, majd együtt főztem őket tovább, kis Erős Pistával még meg bolondítottam.
Végezetül 3 tojást ütöttem rá és tálaltam.
Én 3db abonettel ettem + 1 virslivel, párom 2 virslivel és 2 db zsemlével.

Este ha még éhes leszek lehet eszem egy kis natúr joghurtot, de jó lenne megállni a nassolást... :-O

Most pedig lassan megyünk öntözni, muszáj, mert három napja nem öntöztünk és nem várhatunk arra, hogy elálljon a szél...

Olvastam az időjósokat, fagyot mondanak, tartok tőle, hogy megsínyli termés.
Annyira gyönyörűen fejlődik az eper, jó lenne eltenni belőle...
Talán, talán...

Csütörtök reggel

Atya világ! 9-ig aludtam, nagyon durva... És állandó kávé éhségem van.
Túl vagyok az etetésen, a kiscica nagyon szépen fejlődik, egyre nagyobb és jó dundi! :-)
A kertet ma már kéne öntözni, de még mindig hülye szél van.

Vettem friss zsömlét és megkóstoltam a helyi pékségben kapható korpás zsemlét.
Jajj, mennyei finom, de nagyon drága.
A sima zsemle, kifli 18ft/db, a korpás 65ft/db, sajnos. :-(
Rozsos zsemlét akartam enni, de az nem volt, az se olcsó 45ft/db.
Nagyon drágák lettek a pékáruk, mivel én intézem a bevásárlást napi szinten "hüledezve" tapasztalom, hogy napról napra mennek fel az árak.
Gondolom a majd' 400ft-os benzinár (is) az oka, nem lesz ez így jó...
Mi etanolt tankolunk, lassan az is 300ft, de már azzal is spórolunk.
Ahova tehetjük gyalog megyünk, párom csak munkához használja, vagy ha nagy bevásárlás van (15-20kg macskaalom, 2-3 karton ásványvíz) akkor vesszük elő a verdát.
Illetve ott a jó öreg kétkerekű!
Nagyon szeretünk tekerni, de azt csak kikapcsolódás céljából használtuk eddig, vásárolni még nem voltunk bicajjal.

No, szóval, túl vagyok a reggelin, ami a következő volt:
-1 kávé keléskor, aztán etetés és vásárlás,
-1 korpás zsemle, pici light margarin, 4 szelet snidlinges párizsi, 1 kisebb paradicsom, negyed zöldpaprika,
-még egy kávé.
(És úgy, de úgy innék még egyet!!!)

Ebédre gulyáslevest eszek, nem én főztem, majd a krumplit kihalászom belőle.
Szeretnék valami édességet így sütök egy kis muffin-t.
Még nem döntöttem el milyen lesz, rebarbarám sajnos nincs, de lehet kakaós, almás-fahéjas vagy citromos lesz, meglátjuk, egy tuti, zabpehelyből készül!
Nagyon szeretem a zabpelyhes muffin-t, kívül finom ropogós, belül mennyeien puha.

Aktivizálom is magam!
Mindenkinek szép, szebb, szélmentesebb napot kívánok, délután szerintem jövök receptekkel.
(Vagy nem, benéztem a hűtőbe és hiány van, lehet elküldenek bevásárolni...)
Pápuszim!


2011. május 4., szerda

Ciki van

Avagy hogyan lesz a tojásos lecsóból mirelit túrós derelye...

Történt ugyanis, hogy felfedeztem az üveges lecsót a boltok polcain.
A paprika és a paradicsom ára az egekben volt, párom és én pedig lecsóra vágytunk, így vettünk egy üveggel próba gyanánt.
Ma végre eljött a várva várt nap, tojásos lecsót fogok enni.
Hát kérem, első kóstolás után mindenféle színben játszottam.
Borzalmas íze volt az üveges lecsónak, két tojás oda lett...
...így történt, hogy farkas éhségembe benyúltam a mélyhűtőbe és elővettem egy csomag túrós derelyét, még anno a párom vette nekem, azóta ettem már belőle és mivel beosztással élek, így jutott mára is, sőt, még maradt egy adag vészhelyzetekre.
Bundát nem pirítottam hozzá, kb. másfél deci natúr joghurtba kevertem egy kis kakaóport és pár csepp édesítőt.

Más:
Hócipőm tele van időjárással.
Reggel voltam a kertben, nyeltem egy nagyot mielőtt beléptem, rettegve.
Tegnap délután hatalmas vihar ért el minket, eső nem volt, a szél viszont annál nagyobb volt.
A szél nagyon meggyötörte a málnát, több ágat letört.
A cseresznye, meggy és barackfa meglepetésemre nem szenvedte meg a vihart, csak pár termést láttam leesve.
Ami nem tetszik az a cékla, el van feküdve, ahogy a párom dinnyéje is.
Cukkini, tök 1-1 db van, de itthon még van palánta, ha visszajön a jó idő akkor ültetjük ki őket.
Spenótot nem találom...érdekes...
A saláta épségben!Hurrá!
Az uborka ágyása pedig tele van vakondtúrással, ahogy a kaprom helyei is...
Szerintem még nem vagyunk elkésve, itthon van paprika és paradicsom palánta, de kell venni, mert nem sok bújt ki magról.
Van rebarbara palántám is, remélem lesz is belőle valami! :-)

Ó, ha látnátok a steviám!
Át lett ültetve szép nagy cserépbe és kap tápoldatot is, hatalmasra nőtt 3-4 hét alatt és csodaszépen fejlődik.
Már szedtem le pár levelet, szárítom őket és kávédarálóban fogom őrölni, aztán kipróbálom.
Ha nem jön be, akkor megpróbálom a forrázott leveleket.
Üvegbe eltéve, hűtőben tárolva folyékony édesítőm lenne így, az sem rossz ám!
Remélem finom lesz! :-)

Már ittam két kávét, de egy harmadikat is megtudnék inni.
Majd ha megyek etetni lehet két cicasimogatás között elszürcsölök egyet.
Apropó cicák, az új jövevénynek elkezdett kinyílni a szeme.
Kis Bogyókám, nagyon visított amikor felvettem, jó éles hangja van! :-)
Nem is tudom mi lenne velem nélkülük.
Annyi kedvességet és szeretetet kapok tőlük, néha többet, mint egy embertől (nem a páromra gondolok!).

Kaja-ügy:
Reggel nyitottam a kávéval, borzalmas fejfájással keltem.
Aztán irány etetni, útközben vettem friss zsömlét.
Itthon ettem egyet, szendvicsnek készítettem.
Pici light margarin, 3-3 szelet light szalámi (ketté vágtam a zsömit) és savanyú káposztát ettem hozzá.
Tízóraim még egy kávé volt meg egy kis gyomor ideg, de ezzel nem foglalkozunk.
Ebédre a már említett túrós derelye volt, ami 170kcal és 31g ch/10dkg/3db.
Mellé az öntet, zsírszegény Linessa natúr joghurt, kb másfél dl.
(Valamelyik nap leültem a seggemre, Lidl-be szomorúan tapasztaltam mennyire felmentek az árak. A régi Linessa gyümis joghurtok ha jól emlékszem 125gr vagy 150gr 59ft helyett 75ft lett...DURVA!!!)
Kis kakaópor kb 1 kávéskanál nem tudom hány gr lehet...
Ó, meg volt egy kis tányér paradicsom leves ala Light. :-)
Kb, ennyi.
Délután gyümi lesz, gondolom alma.
Este meg ízesített natúr joghurt és keksz meg megint gyümi lesz, gondolom, ha a párom másként nem ossza be az estét.

Az időjósok délutánra ígérték a szél enyhülését, jó is lenne, mert megőrülök itt a négy fal között.
Elő kellett vennem a téli kabátom, mert csak 10 fok volt reggel, most sincs több, de egy sétának nagyon örülnék.
Este még lehet írok, ha lesz miről...

2011. május 3., kedd

Válasz Melindának 2. rész

Kicsit késve, de remélem még időben.
Nagyon sokat gondolkodtam a kérdéseiden, nem vagyok egy profi, de próbáltam innen-onnan összeszedni az infókat illetve a tapasztalataim alapján válaszolni.

Tudod, sokan azt mondják és én is azt az elvet vallom, hogy nem fogyókúrázni kell, hanem életmódot váltani.
Illetve ha már fogyni akarunk, akkor diétázzunk.
Érdekes fogalmak, de szerintem érdemes rajtuk elgondolkodni.

Én anno egy diabetikus, cukorbetegeknek megírt receptfüzetben olvastam először a kalória-számolós diétáról.
Nagyon barátinak tűnt ez a diéta, mert az egy heti összeállított minta étrendben a zöldségtől kezdve a gyümölcsig, főzelékig, rakott ételekig, de még egy szelet nassolni valóig MINDEN VOLT BENNE.
Egyszóval nem egy lemondásokkal járó, egyoldalú, koplalós diétáról volt szó.
(Ettől független megjegyzem halkan, hogy ami nekem bevált, nem biztos, hogy másnak is jó, tehát kinek a pap, kinek a papné...)
Egy cukorbetegnek pedig ugye szigorúan tartani kell diétát ha elakarja kerülni a betegsége szövődményeit.
Mivel a cukorbetegség ált. megnövekedett testsúly tömeggel is jár (vagy fordítva?!?!?!) azért van szükség alacsonyabb kalória bevitelre, hogy az csökkenjen.
Viszont amikor már elérte a beteg a kívánt testsúlyát valamelyest növelnie kell a kalória bevitelét, hogy megálljon a fogyásban.

(Ha pedig már orvosoknál tartunk, ajánlom figyelmedbe Dr. Pados Gyula könyveit. Pár írását a neten is meg lehet találni.)

És itt jön a csavar ugye, mennyivel kell növelni a kalória bevitelt, hogy ne hízzunk vissza?!

Szerintem ez egyéni, ahogy az is, hogy 1200 kalória tartásával mennyit fogy valaki egy hónap alatt.
Szerintem ki kell tapasztalni, kísérletezni.
Elég hülyén hangzik, de én nem hiszek az ilyen olyan kalkulátorokban, amik kiszámolják nekem testsúly, magasság, kor után, hogy hány kcalt és ch-t vigyek be.
Egy tuti, ha most 1200 eszik valaki és elérte az álomsúlyát, akkor másnap már ne kezdjen el 1800-2000 kalóriát bevinni, mert szerintem simán elkezd raktározni a szervezete.

Legyenek meg ugyanúgy a főétkezések (én napi háromszor fő étkezem) és mellé a 2 kis étkezés (tízórai és uzsonna).
Itt el lehet dönteni, hogy a reggelit vagy az ebédet növelem (mondjuk a reggelinél már nem a 5 db abonettet eszem, hanem egy egész zsömlét vagy kiflit vagy az ebédemben az 4-5dkg tészta helyett már simán megeszem a 7-8 dkg-t vagy ebéd után eszek valami könnyű desszertet) vagy a tízórain és az uzsonnán variálok hasonlóan.
Egyedül a vacsorát nem írtam, szerintem azt nem érdemes sem kihagyni, sem növelni.
Annak a híve vagyok, hogy este (6 után én ált. már nem eszek) csak is valami egyszerű, lehetőleg alacsonyabb szénhidráttartalmú ételt egyek.

Ezer és millió egy módon lehet variálni az étkezést, de szerintem oda kell figyelni az ételek zsír- és szénhidrát tartalmára.
Anno az anatómia tanárom azt mondta, hogy az ember, de főleg a nők télen 2-3 kilóval mindig nehezebbek lesznek.
Kevesebb a mozgási lehetőség, a kevesebb napsütés miatt a kedélyek csökkennek és nagyobb lesz a nassolhatnék.
Tavasszal viszont helyre jön a hormonháztartásunk és mivel a mozgási lehetőségek is adottak így akár észrevétlenül is "lekúsznak a kilók".
(Itt megjegyezném, hogy a nagy magyar átlag ugye nem 2-3 kilóval szenved...)
A fizika tanárom régen az alacsony szénhidrát tartalmú étkezésre esküdött.
A fent említett cukorbetegeknek írt kis könyvben viszont mindkét tápanyagra felhívják a figyelmet.
Gondolj csak bele, hiába nem eszek vastag kenyeret a jó cupákos csülökhöz attól még nem fogok fogyni, nem de?

Egy szónak is száz a vége, nem elég a kalóriákat, szénhidrátot számolgatni, a minőségi étkezésre is oda kell figyelni.
Nem mindegy mivel tömjük meg magunkát, 20 dkg almával vagy 25-30gr csokoládéval...

Szerintem a mozgásod tuti jó!
Ne hagyd abba, főleg ha szereted csinálni.
Azt pedig, hogy a visszahízás csak rengeteg, rengeteg mozgással kerülhető el...
Hát :-)))), azt hiszem megfejtettem, többek között a tesóm rá az élő példa...

Mi, átlag magyarok és mi nők, sokan úgy vagyunk vele, hogyha elértük a kívánt súlyt, akkor:
- "kész vége, ennyi volt a diéta, hurrá, végre ehetek azt amit akarok...".
És igen, ilyenkor jön az, hogy szépen elkezdenek visszakúszni a kilók.
Sokan ilyenkor beletörődnek a jojóba és visszahíznak, vagy eszeveszett edzésbe kezdenek, hogy ledolgozzák azokat az ételek, amiket diéta alatt nem ettek.
Azért nem győzöm azt hangsúlyozni mindenkinek, aki megkérdi, akár itt, akár az utcán szólít le egy ismerős:
-nem fogyókúrázni kell, hanem ÉLETMÓDOT KELL VÁLTANI.

Röviden és tömören:
-ha már nem akarsz fogyni, akkor egyél többet, de figyelj arra oda, hogy mit.
Az egészséges étrendedet ne cseréld le a diéta végeztével, egyél több salátát, gyümölcsöt, joghurtot (én a natúr joghurtra esküszem saját ízlésem szerint ízesítve).
Ha édességre vágysz, az is belefér ahogy eddig is, de mértékkel és módjával, egy szelet süteménytől nem fogsz visszahízni.
A mozgás az mozgás, aki teheti járjon konditerembe, fusson, edzen, ússzon, bicajozzon vagy akár sétáljon.
Azt hiszem pont Pados doktor úr mondta azt, mindegy hogy mit mozgunk, csak mozogjunk!
(Nekem ennyi kg leadása után már élvezet a mozgás, könnyű menni, sétálni, többet bírok és már igénylem is a mindennapos sétákat, bicajozást.
Sajnos a tv előtti ugribugri egy ideig lelkesített, de mára meguntam, inkább a szabadban lévő mozgást részesítem előnyben...)

Ja, és még egy: ne mérlegelj gyakran, heti 1, kétheti, havi mérlegelést szoktam ajánlani és azonos napszakban.

Ha van kérdésed nyugodtan írj!
Köszönöm a bizalmad!

2011. május 1., vasárnap

Lassan de biztosan

Ma voltam Király L. Norbi koncerten.
Fél órás volt, szakadt az eső, de arra a fél órára elfelejtettem minden búm, bajom, egyszóval jól éreztem magam.
Rengeteget mentem ma, olyan 10-12 km-re saccolom, 4 órát csavarogtam kisebb megszakításokkal.
Csak mentem és mentem és mentem...
...mintha a világból akarnék kisétálni.
Anyuéknak küldtem e-képeslapot, zenéset, este mikor hazatelefonáltam sírtak, megríkattam őket.
Postán is fognak levelet kapni. :-)
Hiányoznak.

Holnap hétfő, új hét, új lehetőségek és remélem jobb lábbal kelek. :-)
Megpróbálok pozitív lenni és visszarázódni.
Addig is: KÖSZÖNÖM A TÜRELMETEKET!


Ezt a szép virágot nektek küldöm, csúcs szuperek vagytok és köszönöm, hogy olvastok!